4. fejezet ~

Nem is tudom hányadik pohárnál tartottunk már a vacsora közben. Igazán jó volt a társaságuk. Mikor indulni készültem és felkeltem a székemről, hatalmasat borultam, majd kiröhögtem saját magam.
- Uramisten! Jól vagy? - ugrott fel a székéről Louis, aki szintén már alig-alig állt a lábán.
- Igen, minden oké. Azt, hiszem egy kicsit sokat ittam. - jelentettem ki.
Nem nagyon tudtam gondolkozni, sőt azt sem tudtam mit csinálok. Felálltam és ingatag léptekkel kezdtem elindulni a kijárat felé. Egyszer csak Liam ért mellém lihegve. Gondolom futott.
- Egyedül nem mehetsz haza ilyen állapotban. Haza kísérlek. - mosolyodott rám, majd belém karolt és egészen az autójáig kísért. Ő nem ivott egy kortyot sem, mióta megérkeztünk. Besegített az autójába én pedig szédelegve bámultam, ahogy átsétál az autó előtt és a vezető ülésbe pattan. Lassan elindította az autóját és útnak eredtünk.
Felkavarodott a gyomrom. Basszus én hányni fogok. Nem az nem lehet. Kibírom hazáig...kibírom hazáig. Nem nem bírom ki!!!
- Liam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!  - kiáltottam rá és Ő azonnal vette a lapot. Lehúzódott én pedig kilöktem az ajtót és az út szélére küldtem, azt a mennyiséget amit magamba öntöttem.
- Hát ez igazán szép Hillary Nickolson. Ez aztán a managementhez méltó viselkedés. Tudok neked gratulálni. - suttogta a belső istennőm.
Miután végeztem, csak bámultam magam elé sírva és nem hittem el az egészet.
- Minden rendben? - guggolt le elém Liam, kikerülve a hányásomat.
- Semmi sincsen rendben. Az életem egy nagy rakás szar. Az egyetlen akit szerettem meghalt. Rám hagyta a pereputtyát. Az én dolgom lett, minden és azt hiszem 18 évesen még inkább csak az iskola padot kéne koptatnom és élveznem az életet. De ebben mi az élvezet. Undorító vagyok. Most mondd meg. A főnököd itt hányt előtted és úgy néz ki, mint aki széttéptek. - folytattam volna tovább a kis monológot de Mr. Bölcs közbeszólt.
- Sh..nincsen semmi gond. Mindenkivel előfordul. Szerinted felkerestünk volna, ha nem akartuk volna, hogy egy 18 éves kis csaj dirigáljon nekünk. Hát nem. Mi téged akartunk! Felőlem hányhatsz egész életedbe és részegen csápolhatsz az összes koncertünkön az sem érdekelne. Mert 100%-osan megbízok vagyis megbízunk benned!
Próbált megnyugtatni, közben a kezével a könnyeimet törölgette.
- Büszke lehetsz magadra! - ordibált velem a belső kis ribanc. Esküszöm, ha nem fogja be, kinyírom.
Vissza ültem a helyemre és most már a hotelig meg sem álltunk. Felkísért a szobáig.
- Liam! Köszönöm szépen. - mondtam.
- Igazán nincs mit! Akármikor! Aludj jól! - mosolygott és már ment is volna el, de akkor eszembe jutott, hogy mennyi az idő.
- Várjál csak! Aludj itt. Már úgyis későre jár.
Kinyitottam az ajtót és betessékeltem a srácot magam előtt. Lassan, csendben lépkedtem, szédelegve ugyan, de csendben, nehogy felébresszem a barátnőmet. De erre nem volt semmi szükség. Ugyanis ébren várt engem.
- Hillary Nickolson, hol jártál ilyen sokáig? - nézett rám mérgesen, de aztán meglátta, hogy festek és odajött hozzám. - Jesszusom. Jól vagy? Mi van veled?
- Jajj El, ne aggódj minden oké. Csak többet ittam mint kellett volna! - próbáltam rá mosolyogni, de szerintem ebből csak valami fintor sült el. - De Liam itt alszik, mert késő van. - motyogtam és rá mutattam a mögöttem álló srácra.
Besétáltam a szobába és ledobtam magamról a ruháimat, majd a pizsimbe bújtam.
Liam mellettem aludt ugyan, de csak azért, hogy segítsen ha netán újra rosszul lennék.

*Másnap reggel*

Iszonyatos fejfájásra ébredtem. A fenébe is. Kellett nekem annyit innom. Ráadásul felére nem emlékszek mi is történt és ekkor megfordulok és ki fekszik velem szemben....Liam.
Na ne.....ez nem lehet.
Fejemet ingattam jobbra- balra és néztem, ahogy mellettem alszik Liam Payne.
- Jól van. Őrizd meg a nyugalmadat Hillary. Nem biztos, hogy lefeküdtetek! - beszéltem saját magamnak suttogva.
- Nem Hill, nem feküdtünk le. - hangzott el a válasz, nevetve Mr. Payne-től.
- Hála a jó istennek. - sóhajtottam fel egy nagyot. - De akkor mit keresel itt?
- Segítettem! - mosolygott fel rám, majd felkelt az ágyból és rendelt egy csomó kaját.
- Minek ennyi minden? - ültem fel az ágyamba értetlenkedve.
- Mert mind megfogod enni!! - nézett rám szigorúan de csepp mosollyal.
Nem vagyok éhes. Semmi kedvem magamba tömni, ennyi mindent.
A nagy reggeli után, már a fejem sem fájt és mintha újjá születtem volna. Nem voltam fáradt, sőt a másnaposság jeleit sem véltem magamon felfedezni.
- Azt hiszem dupla köszönettel tartozom. - öleltem át a segítőmet, aki szintén megölelt, majd távozott és vissza ment a banda többi tagjához.
Eleanor egy kis cetlit hagyott nekem az asztalon.
"Hello Hill!
Remélem jobban vagy. Nekem a próbára kellett mennem, mert este ugye élesbe megy a vörös szőnyeges ramazuri. Szóval este találkozunk.Addigra legyél készen teljesen a vörös szőnyegre! ;) Találkozok ma egy sráccal, szóval a próba után nem jövök haza. Puszi El! "
Mire a végére értem teljesen elvoltam kápráztatva. Csodálatos betűkkel írt. Áll. Találkozik egy sráccal? Wow. De gyorsan megy neki. Én meg még mindig egyedül vagyok. Nem baj. Nekem most a munkával kell foglalkoznom, nem érek rá holmi pasikra. - Nyugtattam meg magamat az utolsó mondatommal.
Lezuhanyoztam, felöltöztem és eszembe sem jutott a tény, hogy tegnap full részeg voltam. Sőt nem is éreztem a másnaposságot.
Kiléptem az ajtón. Csak sétálgatni készültem. Megnézem újra az Eiffel-tornyot. Nagyon megtetszett. Olyan varázsos volt éjszaka, most viszont nappal nézem meg. Kíváncsiságból.
Elballagtam és mint azon az estén, most is gyönyörű volt. Még talán szebb is.
- Nem megyünk fel? - hallottam meg mögülem egy hangot. Mikor megfordultam Zayn-t találtam magam mögött.
- De megijesztettél. Hát nem is tudom. Tériszonyom van. - vakargattam meg a tarkómat, miközben a srácot kémleltem.
- Nekem is! - nevetett fel. - De lehet, hogy a kilátásért megéri legyőzni. Jobban vagy a tegnap este után?
Éreztem, ahogy elpirulok. Ez ultra ciki. Mindegyik fiú látott engem segg részegen, ahogy a saját lábamon nem állok meg.
- Öhm.Igen. - mondtam kellemetlenül.
- Nyugi. Láttam már nálad rosszabbat is. - kacsintott. - Akkor? Felmegyünk?
Átgondoltam a dolgot. A kilátásért lehet, hogy megéri. De mi van ha elszédülök és kizuhanok? Akkor aztán végem. Az biztos.
- Nem fogunk meghalni? - tettem fel a bugyuta kérdésemet.
- Hülye vagy Hillary...nem esel ki! - beszélt hozzám a belső kis istennőm.
Zayn csak rám mosolygott és vállamnál átkarolva elmentünk a jegypénztárhoz.
- Két jegyet szeretnénk a legtetejéig. - mondta Zayn a pasinak, aki rögtön észbe kapott, ki is áll előtte.
- Rendben van. 5200- ft lesz. - mosolygott rá a teljesen párizsias hapsi.
Éppen nyúltam a pénztárcámért, amikor Zayn rácsapott a kezemre.
- Én fizetek. - suttogta.
Hát ennél kellemetlenebb már nem is lehetne. A srác akinek a managere vagyok és a főnöke fizeti a jegyemet. Szép.
Feszülten lépkedtem a liftig, a kísérőm pedig furcsán pillantott rám. Amikor beléptünk és elindult a lift, a kis korlátot markoltam.
- Lazulj el! Most ne legyél a főnököm, legyél csak Hillary. - szemembe nézve próbált megnyugtatni. A gyönyörűen csillogó mogyoró barna szemeiben elvesztem, és el is felejtettem, hogy éppen több szár méterre vagyok a földtől. Kiléptünk a nagy térben. Kezem és a lábam is remegett, nem tudom, hogy Zayn csodálatos szemeitől vagy, hogy ilyen magasan még sohasem voltam...de remegett.
Megbotlottam a saját lábamba. Nem is én lennék, ha ekkora feszültség alatt nem esnék el. Reflex szerűen, Zaynie kezébe kapaszkodtam. Aki azonnal megszorította kis tenyeremet és elkapott.
- Ne most törd ki a nyakad! - nevetett fel, majd újra maga mellé húzott.
Megálltam egy helyben Ő pedig elsétált a szélére, ahonnan biztosra mondom csodás lehet a kilátás.
- Tipegj ide Tündérke. - fordult felém, kezét felém nyújtotta én pedig elfogadtam a kihívást.
Elkaptam a kezét és nagyon lassú léptekkel odasétáltam. Amikor már teljesen ott álltam a szélénél melegség töltött el. Az adrenalin szintem az egekben volt és szívem éppen kiakart esni a helyéről. Ijedtem még jobban megszorítottam, a hősöm kezét, aki maga elé állított és derekamnál átkarolt.
- Hát nem gyönyörű?! - tette fel a kérdést költőien.
Tényleg ámulatba ejtő volt. A felhők szinte takaróként voltak felettünk a nap pedig csodálatosan sütött be. Egész Párizs a szemem előtt volt. Az emberek odalent olyanok voltak mint a hangyák.
Felnevettem.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Zayn miközben az arcomat fürkészte. Kezét még mindig szorongattam. Ha elengedném tuti pánik rohamot kapnék.
- Olyanok mint a hangyák. - mondtam ki az idióta felfedezésemet.
Mosolyra húzta a száját, majd maga felé fordított és rám nézett.
- Más vagy most. Amikor először találkoztunk feszült voltál, tegnap a koncerten valami bántott tudom, mert láttam. Aztán amikor vacsorázni mentünk nem tudom, hogy tudatosan csináltad-e vagy sem. Mindegy is. De most olyan más vagy, én esküszöm biztosra mondhatom, először látlak boldognak és őszinte mosolyúnak. - mondta végig.
- Talán....igazad van. - motyogtam és a cipőink orrát néztem. Majd újra vigyorogva ránéztem. - Tudod mi lenne hülyeség.....ha most kiesnénk!
Igazából nem tudom, hogyan jutott eszembe ekkora marhaság, de jól esett, hogy elmondhattam. Ő pedig hangosan kinevetett.
- Az tényleg az lenne és tudod mi lenne még nagyobb hülyeség? - kérdezte fel vont szemöldökkel.
- Na mi?
Válaszul közelebb hajolt hozzám, levegő vételem szaporább lett, majd ajkai érintették az enyémet, nem csókolt még meg. Orra az orromat érintette, szája pedig az enyémet súrolta. Talán a válaszomra várna? Nem tudom mi vezérelt, talán gyönyörű barna szemei és vakító mosolya, de közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat az övére tapasztottam. Éreztem, ahogy egy pillanatra mosolyt formál a szája és az enyém is mosolyba szaladt. Most már talán bevallhatom magamnak, hogy igenis tetszik nekem ez a fiú. Nem is kicsit. Egymás kezét szorítva, csókolóztunk az Eiffel-torony tetején, majd mikor annak vége szakadt nevetésben törtünk ki.
- Szerinted ez nagy hülyeség volt? - kérdeztem meg percekkel később.
Láttam, ahogy gondolkozik melyik válasza lesz a helyes,de inkább egy újabb kérdést kaptam.
- Szerinted?
Ez most komoly? Én kérdeztem előbb! Na jó nem vagyok már ovis.
- Szerintem........- nagy csend - ................szerintem nem. - suttogtam és reméltem nem hallja meg. De, ahogy rám kapta a szemét, tudtam, DE IGEN HALLOTTA.
- Szerintem sem! - mondta hangosan.
Még fél órán át bámultuk a napot és a felhőket, amikor leindultunk.
Leérve, olyan furcsa volt minden. Túl közelről láttam a kis "hangyákat". Szédültem.
- Jól vagy? Fehérebb vagy mint a fal! - karolt át Zayn.
- Igen. Minden rendben. - hazudtam.
Egészen a hotelig kísért Mr. Malik és nagyon jól elbeszélgettünk.
Megtudtam, hogy van két húga és egy nővére, hogy volt egy kutyája aki meghalt és azóta nem is szeretne másikat, hogy az apja énekes volt és, hogy a kedvenc étele a csirke.
- Gyere fel. Megihatnánk egy teát! - mutattam fel a hotelre.
- Rendben! - vágta rá rögtön.
Felérve besétáltam a konyhába és bekapcsoltam a vízforralót.
- Na és a te családod? Már ha akarsz beszélni róla. - fordította el egy másik irányba a fejét.
Gondolom elfelejtette, hogy apa már nincs többé és, hogy mindent tud rólam.
- Hát. Beszélhetek róla. Végül is. - mondtam a szavakat szavanként.
- Nem kell! Ne rontsuk el az első randinkat. - kacsintott.
Randi? Ez most randi? Az Eiffel-torony is az volt?
- Randi? - csúszott ki a gondolatom a számon.
- Hát...- vakarta meg a tarkóját, az immáron elpirult Malik. - Ha nem akarod, hogy az legyen, lehet mondjuk egy baráti találka is.
Még hogy nem akarom?
- Akkor randi. - nevettem fel.
Teázgattunk, beszélgettünk és egyre jobban megtetszett benne minden. Az idő pedig repült és elérkezett a készülődés pillanata. Zayn nem akart távozni sőt végig akarta nézni, ahogy az egyik ruhát ledobom és egy másikat veszek fel, ami még mindig nem tetszik és kiveszek egy másikat. Elvesztettem az uralmamat és az összeset lehajítottam a földre.
- Most őszintén melyik volt a legjobb? Igaz, hogy egyik se! - néztem fel a nevető srácra előttem.
- Az összes tökéletes volt, de ha lány lennék és döntenem kéne tuti a fehéret venném fel! - kapta fel a földről a fehér mini ruhát.
Akkor újra felveszem.Oké, ez lesz. Bár még feltudnék húzni negyven ruhát. De akkor legyen ez. Teljesen elkészültem, miközben Zayn rendelt magának egy öltönyt.
- Mire készülsz? - kérdeztem meg miután elkészültem és Ő öltönyben ott állt.
- Eleanor-nak más lesz a kísérője .- kacsintott. - De Mrs. Eldanti (az este szervezője) szerint neked muszáj ma végig vonulnod én meg szereztem neked partnert. - mosolyodott rám.
Most akkor vele, kell felvonulnom? Szívem hevesen verni kezdett, tenyerem meg izzadt.
- Akkor te leszel a párom? - kérdeztem mint valami kattant.
- Már ha ön is szeretné Mrs. Nickolson. - úgy csinált mint valami lovag. Előre nyújtotta a kezét és mélyen a szemembe nézett.
- Örülök, hogy maga kísér azon a szőnyegen Mr. Malik . - karoltam belé.
Szépen lementünk a limuzinig.Ami percek alatt megérkezett.
Akkor ahogy tanultuk.
A sofőr kinyitotta az ajtót és megláttam a vakukat, a fotósokat és a sikítozó embereket. Eleanor éppen előttem vonult végig és nem hittem a szememnek. Az ott mellette Louis Tomlinson?
Zayn kiszállt majd felém nyújtotta a kezét. Jobb lábamat kitéve, szexisen belé karoltam és lassan mentünk végig a puha szőnyegen. A  vakuk csak úgy kattogtak, közben gyakran egymásra néztünk és mosolyogtunk.
Elérkeztünk a mintás falhoz, ami előtt megállva kell pózolnunk. Oké, ezt nem gyakoroltam, csak El-el. De Zayn segített a helyzeten, hiszen Ő már vagy ezerszer állt kamerák előtt.
Derekamat átkarolva, magához húzva mosolyogtunk a kamerákba. Nem tudtam, melyikbe nézzek, de nem is érdekelt.